Bár a koronavírus-járvány az utóbbi két évben lényegesen leszűkítette a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének (CSMMSZ) tevékenységét, a csehországi magyarok legnagyobb civil szervezetének ebben a nehéz időszakban is sikerült megtartania mind a hét városban működő helyi egyesületét és tagságát – jelentette ki Rákóczi Anna, a CSMMSZ vezetője, akit szombaton választottak újra az egyetlen országos csehországi magyar civil szervezet tisztújító közgyűlésén Prágában.

Nagy hangsúlyt fektetnek a magyar kulturális napokra

Az alapszervezetek rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek az évente megtartott magyar kulturális napokra, mert ezekkel a cseh közönséget is meg tudják szólítani. Ezekre a népszerű rendezvényekre, sajnos, a járvány miatt 2020-ban és 2021-ben csak korlátozott mértékben kerülhetett sor.

A magyar szövetség vezetője köszönetet mondott a cseh és a magyar államnak, hogy anyagi támogatásukkal jelentősen segítik az önkéntes társadalmi és kulturális szervezet működését. Nagyon jónak és hatékonynak nevezte a prágai magyar nagykövetséggel való rendszeres együttműködést.

A szövetség továbbra is kiemelt figyelmet fordít a Csehországban élő magyarok nemzeti önazonosságának megerősítésére, valamint a magyar kulturális hagyományok megőrzésére és ápolására.