Május 19. óta ismét érkezik a vízutánpótlás a Sióból a tolnai holtágakba, néhány nap alatt húsz centit emelkedett medrében a folyó szintje.

Csak az eső segítene jelen helyzetben

Az utóbbi évek aszályos időjárása miatt szinte folyamatosan problémát jelent a tolnai holtágak igen alacsony vízszintje. Jelen helyzetben a vízhiányon csak az segíthetne, ha sok csapadék esne, de mivel ez nem várható, így a Sióból érkező vízutánpótlás jelenti most a megoldást. Ám ezzel a lehetőséggel is csak a Sió (vagy a Duna) megfelelően magas vízállása esetén lehet élni.

A vízügyi igazgatóság immár évek óta igyekszik – a halívásoknak is kedvező feltételeket teremtve – a május közepi időszakban a Siót visszaduzzasztani a Sió-árvízkapu lezárásával. A duzzasztás persze függ attól is, hogy mennyi víz érkezik a Sió vízgyűjtőjéről.

Idén a vízügyi igazgatóság a visszaduzzasztást május 16-án kezdte meg, május 19-én pedig már elég magas volt a Sió szintje ahhoz, hogy megkezdődhessen a vízpótlás a tolnai Déli-holtágba, a Kutyatanyai-zsilipen keresztül. A vízpótlás kezdetén a tolnai holtágak vízszintje rendkívül alacsony, 412 centiméter volt. Május 31-én már közel harminc centivel, 440 centire nőtt a víz. A tervek szerint nagyjából négy hétig tart a vízpótlás.