Fahrzeuggespann transportiert Helikopter

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két szegény román legény, aki úgy gondolta, jó ötlet lesz egy sárga helikoptert papírok nélkül hazavontatni Németországból. Tévedtek.

A misszióra befogott kisbusz ugyanis lerobbant a Hessisch Oldendorf és Fischbeck közötti gyorsforgalmi úton, a helyszínre érkező német hatóságok pedig igen akadékoskodók voltak. Bajuk volt azzal, hogy a kisbusz nem volt megfelelő műszaki állapotban, a trélerre szerelt rendszámot pedig szerintük egy másik járműre állították ki. Az utánfutónak semmilyen papírja nem volt, így a rendőrök esetleg a zsebükben fityegő Nordwest-Zeitung horoszkóprovatából olvashatták ki, hogy a szerelvény túlterhelt volt-e, valamint rendelkezett-e megfelelő biztosítással és hatósági engedéllyel.

A kreatív importőrök mentségére legyen mondva, hogy felakasztottak egy láthatósági mellényt a kis sárga helikopterre, szóval ők tényleg elvégezték a házi feladatukat – bár a rideg rendőrök szíve ettől sem lágyult meg.

rossznyelvek szerint a sofőrök ama érvelése sem hatotta meg őket, hogy nem a nagyobb árrésű légvédelmi ágyúval indultak útnak. Hát ilyenek ezek a karót nyelt németek.

A rendőrök az akció végén hívtak egy vontatócéget, elkobozták a helikoptert, a román állampolgárok ellen pedig vizsgálatot indítottak.