Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
A bajnoki címet és a Magyar Kupát elhódító kisalföldi alakulat a négyes döntőben – amelyet 12. alkalommal rendeztek a magyar fővárosban – tizenegyedszer szerepelt, a BL-döntőben pedig 12. alkalommal lépett pályára.
Mindkét csapat jó hatékonysággal értékesítette lehetőségeit, a magas színvonalú és közönségszórakoztató találkozón húsz perc elteltével 14-13-as előnyt mutatott az eredményjelző. Érkezett Vámos Petra a Metzbe, amelyben kiválóan teljesített a következő idényben már az ETO-t erősítő beálló, Sarah Bouktit, hat találatnál járt ekkor.
A szünet előtti percekre hét a hat elleni játékra állt át támadásban a francia alakulat, a közönség pedig a lerohanást védéssel megakadályozó Sakót éltette. Az első játékrész nagy részében a Győr volt előnyben, ám a pihenő előtti másodpercekben a Metz visszavette a vezetést Bouktit kilencedik találatával – 4-3 után másodszor volt előnyben a francia együttes.
A második félidő Dione Housheer góljával és kétperces kiállításával kezdődött, utóbbit a játékvezetők visszanézték piros lap lehetősége miatt. Vámos Petra gyors egymásutánban kétszer is betalált, Bouktit pedig továbbra is megállíthatatlan volt, míg győri részről De Paula szerzett újabb különlegesen szép gólt. Szemerey Zsófi érkezett egy hétméteres erejéig a Győr kapujába, ám nem tudta megfogni Albek büntetőjét, 39 perc után 24-21-re vezetett a Metz.
Az újabb Szemerey-Albek párbajt az Eb-bronzérmes kapus nyerte, támadásban viszont a korábbiaknál többet rontott az ETO, De Paula például több tőle szokatlan hibát is elkövetett, az utolsó negyedórába 28-22-es francia előnynél léptek a felek. Per Johansson győri vezetőedző időt kért, együttese pedig négy gólra közelített az utolsó kilenc percbe lépve, ugyanakkor Kelly Dulfert hosszan kellett ápolni egy ütközés után.
Hét perccel a dudaszó előtt, csapata 30-27-es vezetésénél Emmanuel Mayonnade, a Metz trénere kért időt, ám a Győr zárkózását nem tudta megakasztani. Öt perc volt már csak hátra és két találat a különbség, amikor Kristine Breistöl piros lap miatt kiállt a kisalföldiektől. Az utolsó két percbe lépve hárommal vezetett a Metz, Sako két ziccert is védett, ám az egyenlítésért már nem támadhatott a Győr.
Hatadou Sako 12, Szemerey Zsófi két lövést védett a Győr kapujában. Johanna Bundsen hat, Sabrina Novotná két próbálkozást hatástalanított a franciáknál.
A francia női válogatott 2003 óta az olimpiát egyszer, a világbajnokságot háromszor, az Európa-bajnokságot szintén egyszer nyerte meg, de francia klubcsapat most először ünnepelhet BL-győzelmet.
Szöveg: MTI
Fotó: MTI / Purger Tamás






