A kezdeményezés a fák és közösségek kapcsolatát állítja a figyelem középpontjába. Számos település nevezi be egy-egy óriását, különleges növényét.

A 2025-ös Év Fája verseny első helyét az Emlékek fája szerezte meg 720 szavazattal.
A több mint 150 éves platánfát a békéscsabai Gerlai Wenckheim Társaság Egyesület nevezte.
A Hős Fa címet idén a Szadaiak fája kapta.
A 170 éves, kettéhasadt törzsű fekete eperfát a Szada Nova nonprofit Kft. nevezte.
Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a komáromi Selye János Kórház, egykori Gyürki-Solymossy kastély kertjében álló tölgyfa kapta. A fát a parkot gondozó önkéntesek egyike, Juhász Márton nevezte.

A versenyen 7 település 7 kedvenc fája jutott a döntőbe

A közönség közülük választotta ki a győztes fát. A Hős Fa cím odaítéléséről a szokásokhoz híven idén is az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije döntött.

15 éves az Év Fája verseny

Az első magyarországi Év Fája díjat 2010-ben ítélte oda az Ökotárs Alapítvány, a versenyt azóta minden évben megrendezik, népszerűségét mutatja, hogy évente több ezren adják le szavazatukat kedvenc fáikra.A magyarországi győztesek nevezhetnek az Európai Év Fája versenybe is, amelyet az elmúlt években többször is hazai fa nyert meg. 

A díjátadó rendezvényen kihirdetésre kerültek az Ökotárs Alapítvány FoZsu emlékösztöndíjának nyertesei is. Az alapítvány az ösztöndíjat 2024-ben alapította első igazgatója, Foltányi Zsuzsa emlékére, aki nélkül az Ökotárs nem lenne az, ami. Az ösztöndíjban azok az egyetemi hallgatók részesülhetnek, akik kimagasló tanulmányi eredményeik mellett közösségeikben is aktívan tesznek a környezeti és társadalmi változásért.

Az idei jelentkezők közül a kuratórium döntése alapján az ELTE, a Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egy-egy hallgatóját támogatja az Ökotárs a 2025-26-os tanévben kutatási programjának megvalósításában. Az ösztöndíjasok a szigetszentmiklósi Kavicsos-tó élővilágát, a beporzóknak a városi emberek jóllétére gyakorolt hatását és a gyöngybagoly biológiai védekezésben való szerepét fogják vizsgálni.

(forrás: mti/fotó: Év Fája Facebook oldal)