Női Napozó
Nejlonzsákban, a buszmegállóban hevert a 8 milliárdot érő alkotás
Tiziano korai képe, Londonban került elő. A Pihenés Egyiptomba menekülés közben egy londoni buszmegállóban hevert. „A műalkotást 1878-ban vásárolta meg a Christie’s aukciósházon keresztül egy brit nemesi család, ám 1995-ben...
Néhány intő jel a cukorbetegség előtt
Figyelj a tested jelzéseire, hiszen vannak mindig figyelmeztető tünetek, amiket érdemes kivizsgálni. A diabetes – a cukorbetegség – alattomosan alakul ki, éppen ezért fontos, hogy ne hunyj szemet például...
Gigadugó! Pedig nem is rekorder
Alig másfél évtizede Kína szemtanúja volt minden idők leghosszabb ideig tartó forgalmi dugójának. 2010. augusztus 14-től augusztus 26-ig, vagyis 12 napon át tartott, és mintegy 100 kilométer hosszan feltorlódó kocsisort...
Nem csak felhők, a szaharai por is szűri a napsütést
A hidegfrontot szaharai homok előzte meg. Újabb adag szaharai por érkezett hazánk fölé, emiatt sok helyen sivatagi hangulatot hozhat majd a naplemente -írja az Időkép. A rengeteg sivatagi port éppen az...
Pedro nevet kapta a rendőrkézre került kölyök mosómedve
A Frankfurt melletti Schlüchtern egyik szupermarketének parkolójában sipákolt, ahonnan a helyi rendőrségre került.
Vásárlók jelezték, hogy ott téblábol a bocs Bejelentés érkezett az ABC-ből a rendőrségre, és percekkel később két...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai
Szerdán volt a legmelegebb eddig 2024-ben A maximum-hőmérséklet szinte országszerte meghaladták a 30, a délkeleti országrészben egész nagy területen a 34-35 Celsius-fokot június 19-én - írta a HungaroMet Zrt. a...
Csütörtökön kezdődik a csillagászati nyár
A napforduló 22 óra 50 perckor lesz, ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel. A HungaroMet...
Ez a cica nem „cicózott”
Nemes egyszerűséggel átsétált a világot jelentő deszkákon. "A Lucerne-i Fesztivál Vonószenekara épp Beethoven Pastorale-szimfóniáját játszotta, amikor egy hegyes fülű vendég tette tiszteletét a színpadon. A cica szemmel láthatóan élvezte a...
Közlekedési lámpa teszi biztonságossá a tevegelést
Persze nem idehaza, no de akár Te is belefuthatsz egy jó hosszú tevegelő csoportba. A közlekedési lámpákat a kínai Dunhuang város közelében lévő sivatagos részen, a Mingsha-hegyen helyezték el, hogy...
Rózsaszínben és zöldben pompázott a világ
A 2003-ban, október végén tomboló vihar óta nem volt a mostanival összemérhető mágneses háborgás – írja oldalán az idokep.hu. A péntek este sokakat csalt a szabadba. Szabad szemmel is meg...
NEKED AJÁNLJUK
Szamárcsikó született a debreceni állatkertben
Évről évre szépen gyarapodik a debreceni állatkert parlagi szamárménese: legutóbb július 16-án jött világra egészséges utód bő egy év vemhességet követően. A jövevény névadásába a...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
A magyar rap és hip-hop egyik ismert előadója, Curtis (1989) tegnap debütált legújabb dalával, mely a Kegyelem címet...
A horvátországi autópályákon ismét nyári tarifát vezetnek be. Az úthasználati díj 10...
Mutatjuk a lecsó eltevés receptjét télire. A nyár egyik legkedveltebb fogása a lecsó. A kertben szedett érett...