Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ingyenes koncert Bonyhádon. Szeptember 20-án (pénteken), 18 órakor Bonyhádon, a katolikus templomban (Szabadság tér)

"SZEKERES TAMÁS – 25 év az OMEGÁBAN" klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega dalokból álló különleges koncertje

Szekeres Tamás 1994 óta, a legendás OMEGA zenekar tiszteletbeli tagjaként meghatározó szerepet töltött be az együttes életében, mint gitáros – zeneszerző.

Magyarországi, valamint külföldi előadásain a gitárművész a kultikus Omega és az Omega Oratórium dalai mellett, Bach és Vivaldi műveket játszik.

Ezeken a nagyjából 1- 1.5 órás előadásokon 2024-ben Szekeres Tamás a szakrális helyszínek mellett változatos koncerttermekben és formációkban lép majd fel: a gitár, a dob és az ütőhangszeresek triásza adja az alapbázist, melyek helyenként kiegészülhetnek egyházi kórussal, majd a későbbiekben az ezekre ráépülő vonósnégyessel, szimfonikus kamarazenekarral. Az egyházi koncerteket a helyi kórusok közreműködésével adja elő a produkció!

A zenekar tagjai:

  • Szekeres Tamás – klasszikus gitárművész gitáron
  • Ács András – basszusgitár
  • Herbály Péter – ütőhangszereken
  • Pleskó Béla – dobokon

A koncerten való részvétel ingyenes! 

(címlap fotó: illusztráció, pixabay)