Most, hogy Szekszárdra is megérkezett a kánikula, munka után a legjobb érzés elheveredni egy hideg ital mellett a hűvös szobában. Összeállításunkban 5 olyan sorozatot mutatunk, amellyel biztosan könnyebben viseled majd a forró időjárást.

Gilmore girls

A Gilmore girls, vagyis Szívek szállodája amerikai sorozat, a dramedy, vagyis a tragédia és a komédia egyvelege, kategóriába sorolható.   A sorozat a 2000- es évben debütált, összesen 8 évados, melynek érdekessége, hogy az utolsó évad évekkel később játszódik, mint az előzők, összesen 4 epizód, amivel egyfajta előretekintést kapunk a szereplők jövőbeni életéről. A sorozat Lorelait és Roryt, anyát és lányát mutatja meg, akik között nem csak a szülő-gyermek kötelék nagyon szoros, hanem egyben legjobb barátok is. Egy kisvárosban, Stars Hollow-ban élnek, aminek fokozatosan ismerhetjük meg a mindennapjait, és az ott élő csupaszív embereket. Lorelai 16 évesen szülte Roryt, ami pontosan annyi, ahány éves a lánya most. Roryval élhetjük át az első szerelmet, egy Harvardra készülő könyvmoly életét, Lorelai pedig egy egyedülálló, erős nő személyében tetszeleg, aki egy szállodát vezet és rendületlenül keresi az igazit. Tipikusan az a sorozat, amit akkor kapcsolsz be, ha rossz napod van és otthon szeretnéd magad érezni. Humorban, szarkazmusban és komfortban gazdag.
 

Dynasty

A történet a Carrington családról szól, akik bár családi vállalkozásuk miatt elképesztően gazdagok, a ő famíliájukban is folyamatosan jelen van a dráma. Fallon Carrington, aki Blake Carrington lánya, egyáltalán nem örül annak, hogy apja elvesz egy nála sokkal fiatalabb és rendkívűl gyönyörű nőt, Crystalt, aki unokaöccsét is beköltözteti a házba, és ez rögtön el is indítja a bonyodalmat: Fallon érzi, hogy valami nincs rendben velük. Míg a családban eluralkodik a káosz, a konkurens vállalatok megpróbálják porba dönteni a családi vállalkozást, és Fallon szerelmi élete is romokba hull. A kérdés az, hogy hogyan oldja meg a család ezeket a problémákat, meddig lehet elmenni egy ilyen vállalkozás vezetésekor?  Tökéletes sorozat olyan estékhez, amikor egy pohár bor társaságában meg akarod hódítani a világot.
 

Sons of Anarchy

A Kemény motorosok bandája a 2008-as induláskor fegyverkereskedelemmel foglalkozott, de a későbbi évadokban a drogbizniszbe is belekóstolnak. A benzingőz és bőrdzsekik illata a képzeletbeli Charming városában egy jó nagy adag whisky-vel és vérrel keveredik. A történet kiindulópontja és főszereplője egy hamleti karakter, az apja halála adja meg Jax lényének alapkonfliktusát, amit tetéz, hogy hiába próbálna javítani a dolgokon, jó útra terelni a motoros klub működését, valahogy minden félrecsúszik, a szerelmi élete pedig szintén egy káosz. A vadnyugati romantikát a karcos rock zenék dobják fel, amit olykor lírai dalok váltanak fel. A család és az üzlet itt is szorosan összefügg, és jól beazonosíthatóak azok a tipikus szerepkörök, amelyek a maffia családokban/szervezetekben felbukkannak a forgatókönyvírók tolla nyomán. A sorozat erőssége, hogy képes annyira beszippantani, hogy ha megnézel három részt, utána szinte leküzdhetetlen vágyat érzel, hogy magad mögött hagyj mindent, felpattanj egy Harley-ra, és elmotorozz a naplementébe, pedig egyáltalán nem vonzó képet fest le 92 részen át erről az életformáról.
 

Selena: A sorozat:

A sorozat Selena Quintanilla Pérez tragikus sorsra jutó híres énekesnőnek a csúcsra jutását mutatja meg. Időben visszamegyünk az 1980-as évekbe Amerikába, ahol egy ifjú tehetség boldogsággal, szenvedéssel és kihívásokkal teli életét tudjuk nyomon követni. Szó van benne a siker kezelési gondjáról, a belső vívódásokról és még az álmok valóra váltásáról. Rendkívül érzéki sorozatnak lehetünk a tanúi sok zenével természetesen. Ha szereted az önéletrajzon alapuló sorozatokat és a musical-eket akkor mindenképp ajánlom, hogy nézd meg. 
 

Jane the Virgin

A Jane the Virgin egy romantikus vígjáték-dráma, 21. századi szatirikus telenovella-sorozat. A főszereplő Jane Gloriana Villanueva, egy 23 éves, vallásos latin lány, aki édesanyjával, Xiomarával és nagymamájával, Albával éli a legboldogabb korszakát, tökéletes párkapcsolatban van a rendőr Michaellal, tele álmokkal és tervekkel, amíg az élete teljesen a feje tetejére nem áll, egy rutinvizsgálat során ugyanis tévedésből mesterségesen megtermékenyítik, méghozzá korábbi nyári szerelme és új főnöke, Rafael mintáival. Jane nehéz helyzetbe kerül, ugyanis vallásosként nagyanyja hatására szüzességi fogadalmat tett, ezért át kell gondolnia, ebben az esetben milyen elvi kérdésnek is számít házasság előtt teherbe esni, szülni, ráadásul úgy, hogy nem is a szerelmed a gyermeked apja. A sorozat egyik nagy különlegessége, hogy egész úton egy narrátor mesél nekünk, akinek a kiléte bár az utolsó, századik epizódig rejtély marad, mégis fontos kulcsa a történetnek.

Kellemes szórakozást!