A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tagjai, rendőri vezetők, Kölesd község képviselői, társszervek és számos motoros egyesület képviselői vettek részt a sok éves múltra visszatekintő megemlékezéssel egybekötött koszorúzáson.

Tragikus baleset

A megemlékezés helyszíne a Bartal György – egykori motorversenyző emlékére épített obeliszk –, mely Kölesd község határában áll. Bartal György motorkerékpár-versenyző 1936. augusztus 16-án a poros úton motorozott, amikor szemből egy autó és egy lovaskocsi érkezett. Az akkor 23 éves motoros az autó által felvert portól nem vette észre a lovaskocsit és belehajtott. A fiatal a balesetben életét vesztette. A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság, a közreműködő szervezetek és magánszemélyek a hagyományoknak megfelelően minden évben a fiatalon elhunyt motoros halálának évfordulóján – vagy annak közeli időpontjában – 2021-ben augusztus 13-án, emlékeznek meg a Kölesd mellett levő Bartal-szobornál a Tolna megye közútjain közlekedési balesetben elhunytakról.

Motoros klubok is részt vettek

A koszorúzáson a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., más szervezetek, számos megyei és szomszédos megyében működő – a Gemenc Motoros Egyesület, a Paksi Autó- és Motorsport Egyesület, Old Motors Club Kalocsa és a Magyar Veterán Motorok Baráti Köre Kalocsa, Blue Knight Motorcycle Club – motoros klub tagjai és magánszemélyek is részt vettek. Az egyik megemlékező a Tolna megyei származású Székely István volt, aki Pécsről érkezett az 1971 óta a tulajdonában levő Jawa 350 típusú motorkerékpárjával.

Baleseteket ismertetett a rendőrség

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Megyeri Zsolt, a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ügyvezető elnöke. A rendezvény zárásaként mindenki elhelyezhette virágait, koszorúit a fiatalon, közlekedési balesetben elhunyt Bartal György emlékére állított emlékhelynél. Ezt követően a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tagjai ülést tartottak. A résztvevőket dr. Pilisi Gábor r. ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a bizottság elnöke köszöntötte, aki tájékoztatást adott Tolna megye 2021-es év első hét hónapjának közlekedésbiztonsági helyzetéről. Ezt követően Megyeri Zsolt r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, a bizottság ügyvezető elnöke az idei évben a megye útjain bekövetkezett halálos baleseteket ismertette a bizottság tagjaival.