Most felelnie kell tettéért. A tamási rendőrök befejezték annak az internetes csalásos ügynek a vizsgálatát, melyet egy 22 éves bátaszéki nő ellen folytattak, aki legalább 52 embert vert át, közel 1 millió forint kárt okozva a sértetteknek. Ráadásként 23 ember személyes adatával is visszaélt. 

Utalt, de miért is?

Csomagja nem érkezett. Egy Tolna megyei nő tett feljelentést 2020 decemberében a Tamási Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki becsapta őt az egyik közösségi oldalon történt vásárlás során. Az eladó és a vevő megegyezett a vételárban. 

A kialkudott összeget a sértett el is utalta a megadott számlaszámra, de az áru soha nem érkezett meg. 

Klasszikus: ettől kezdve az eladó elérhetetlenné vált.

Kiderült, nem egyedi az eset

A tamási rendőrök azonosították a csalót, egy 22 éves bátaszéki nőt, aki az ország számos pontján csapott be embereket. 

Módszere az volt, hogy egy ismerőse profiljával – melyet több alkalommal megváltoztatott – hirdette a nem létező tárgyakat. Miután kialkudtak nála egy összeget a termékért, ő is vett egy kisebb értékű dolgot egy másik eladótól, akitől az utaláshoz elkérte a bankszámlaszámát. 

Ezután a megszerzett számlára utaltatta a sértettekkel a megbeszélt összeget. Végül az ügyletbe harmadikként – tudta nélkül – bevont személyt, miután megtörtént az utalás, felkereste, hogy véletlenül több pénzt küldött, ezért személyesen elmegy az általa vásárolt áruért, és készpénzben kéri vissza az átutalt összeg különbözetét. Így azt akarta elérni, hogy őt később ne lehessen azonosítani.

Fiatal kora ellenére, nem volt kezdő

A rendőrök hosszú hónapokon át nyomoztak, míg végül 52 sértettet sikerült azonosítaniuk, akiket a csaló hasonló módszerrel átvert. A nőnek 75 rendbeli bűncselekmény miatt kell felelnie, mivel a csalásokon kívül 23 alkalommal mások személyes adataival is visszaélt.  

A 22 éves csaló már évek óta csapott be hasonló módszerrel másokat, mert az országos több pontján ítélte el a bíróság jogerősen. Ezúttal közel 1millió forintot csalt ki a jóhiszemű vásárlóitól. A tamási rendőrök lépéseket tettek az elcsalt vagyon visszaszerzésére is.

A Tamási Rendőrkapitányságon az ügy vizsgálatát befejezték, és a keletkezett 16 kötetnyi  iratot a napokban megküldték a Tamási Járási Ügyészségnek.