Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A győri és a nyíregyházi vonalon is forgalomba áll az emeletes motorvonat

A korszerű emeletes motorvonatok eddig négy elővárosi vonalon szolgálták ki az utasokat, Cegléd, Esztergom, Újszász-Szolnok és Vác felé közlekedtek, az idegenforgalmi főszezonban a Balatonra is jártak a komfortos, tágas szerelvények.

Újabb megyeszékhelyek válnak elérhetővé az emeletes motorvonatokkal a hétvégétől, a december 12-i menetrendváltástól a Budapest-Győr-Hegyeshalom és a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal egyes járatain is közlekednek majd a KISS járművek.

A Stadler vasúti járműgyártó cég a megkötött szerződések alapján 40 darab 600 ülőhelyes KISS motorvonatot szállít, az első tizenkilenc jármű megvásárlását uniós támogatás fedezi, a további huszonegyet pedig a hazai költségvetés finanszírozza a mielőbbi forgalomba helyezés érdekében.

A mintegy 200 milliárd forintos beszerzés több mint felerészben már teljesült, az eddigi tizennyolc után újabb négy jármű áll vasárnap forgalomba.

A vonaton a multifunkciós terek 4 kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak. Emellett a járművek pedig klímával, WIFI-vel, korszerű utastájékoztató rendszerrel valamint mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal vannak felszerelve.

Győrbe az első emeletes vonat a mentrend szerint 19:31-kor gördül be.