Közel 100 millió ember halt meg világszerte a kommunista és szocialista rendszerek elnyomása miatt. Rajtuk kívül több mint hétszáz embert végeztek ki hazánkban, hetvenezret börtönöztek be, és hatszázezret hurcoltak el kényszermunkatáborokba. Ezekről az emberekről emlékeztek meg pénteken Bonyhádon.

A megemlékezésen Potápi Árpád János mondott köszöntő beszédet

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt a megemlékezésen, hogy amikor a kommunizmus áldozataira emlékezünk, akkor azokra is gondoljunk, akiknek tönkretették, megnyomorították, ellehetetlenítették az életét. Például azokra a fiatalokra, akik nem kaphattak a végzettségüknek és a tehetségüknek megfelelő munkahelyet, csak azért, mert a szüleik – egyébként el nem követett bűnei miatt – megbélyegezték őket, adott esetben több évtizeddel később is.

„Február 25-e számunkra mindig is a megemlékezés napja lesz. Itt, Bonyhádon az Országzászlónál június 4-én, október 23-án és február 25-én gondolunk vissza történelmünk viszontagságaira, nemzetünk hőseire.” – mondta az államtitkár.

 

Kép: Potápi Árpád János Facebook oldala