Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Angliában zárul a sorozat

A csalódást keltő eredményei miatt a csoport utolsó helyén álló Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia vendégeként ér véget kedden a Marco Rossi szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott júniusi erőltetett menete a Nemzetek Ligája A divíziójában.

Az 57 éves olasz szakvezető játékosai remek produkciókkal örvendeztették meg az értük szorítókat az elmúlt másfél hétben. Előbb a június 4-i első körben nagy meglepetést okozva 1-0-ra legyőzték az angolokat a Puskás Arénában a hivatalosan zárt kapus, de több mint 30 ezer gyerek előtt rendezett találkozón, majd összességében jó játékkal 2-1-es vereséget szenvedtek az Eb-címvédő olaszok vendégeként. Ezután múlt szombaton 1-1-es döntetlent játszottak a majdnem telt házas Puskás Arénában a németekkel, ennek köszönhetően pedig az előzetes várakozásokat felülmúlva, négy ponttal a 3. csoport második helyén állnak féltávnál.
A legnagyobb kérdés változatlanul az, hogy a magyar futballisták milyen állapotban vannak azután, hogy egy hét leforgása alatt három ilyen magas színvonalú meccset kellett lejátszaniuk a világ élvonalába tartozó együttesekkel. Az angolok ráadásul vélhetően nagyon motiváltan készülnek a Wolverhamptonban sorra kerülő keddi ütközetre, mivel minden bizonnyal szeretnének azonnal visszavágni a budapesti vereségért, valamint első győzelmüket szerezhetik ebben a Nemzetek Ligája-kiírásban. A magyarországi meccs után ugyanis csak két döntetlenre volt képes Gareth Southgate szövetségi kapitány csapata, előbb Münchenben a németek (1-1), majd szintén Wolverhamptonban az olaszok (0-0) ellen.
A magyar válogatott hétfőn még Telkiben edz, majd elutazik Angliába, ahol kedden 20.45-től mérkőzik meg Angliával a Molineux Stadionban. A hazai szövetség Twitter-oldalának híre szerint a sárga lapjai miatt egy meccsről eltiltott kapus, Gulácsi Péter nem utazik el a válogatottal a szigetországba, míg Sallói Dániel visszatér az egyesült államokbeli klubcsapatához, a Sporting Kansas Cityhez, így ő sem lesz ott Wolverhamptonban.