Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Anya megmondta

Kopasz Bálint ma olimpiai bajnok lett a kajakosok királykategóriájában.

Két éve szerződött Győrbe és lett a Graboplast Győri Vízisport Egyesület versenyzője, azóta hétről hétre tudom, mi történik vele. Már győriként nyerte meg világbajnoki címét, egy olyan futamban, amit aki látott, az utolsó 300 métert aligha felejti el. Itthon több hajóval a mezőny előtt járt, és 2019-ben odaért a világ elejére.

Aztán jött a pandémia. Versenyek maradtak el mindenütt, itthon lehetett csak indulni. És meglepetésre egy fiatal KSI-s kajakos, Varga Ádám a magyar bajnokságon megelőzte.

Senki nem esett kétségbe, még finomított a szakmai stáb az edzésmunkán és idén már jöttek az újabb versenyek. Jó volt, hogy itthon is van rivális – bár Bálint anélkül sem kényelmesedett volna el, ebben biztosak lehetünk. A szezon elején a Világkupán negyedik lett egy szoros befutó után, miközben Varga megszerezte a hatodik magyar kvótát Béke Kornéllal párosban.

Így jött el a májusi szegedi válogató.

Ott Varga Ádám ha csak centikkel is, de megint megelőzte őt. Az volt az egyetlen pillanat, amikor valószínű sokakban átfutott, hogy akkor most ennek vége, és nem utazhat Tokióba az aktuális világbajnok?

Bálint ott is higgadtan értékelt és gratulált legyőzőjének, hogy ma jobb volt. Nem keresett kifogásokat, csak csalódott volt és talán az olimpiához vezető úton először bizonytalan, hogy mi lesz. Édesanyja, aki egyben edzője is többször elmondta: azt szeretné, ha a fia olimpiát nyerne, akkor kell csúcsformában lennie, mindet ennek rendeltek alá, így a válogató is csak egy állomás, ahol természetesen azért jól kell teljesíteni. De tudta, hogy Bálint ettől még másodpercekkel jobb lesz.

Hüttner Csabától, a válogatott szövetségi kapitányától azt kérdeztem, amit Kadler Gusztávtól, a legendás győri sportvezetőtől tanultam egy ilyen befutó után: biztos, hogy van nekünk most két világklasszisunk? Ő egyből mondta, hogy igen, és egyetlen másodpercig nem fordult meg a fejéből, hogy Kopasz Bálint ne utazna ezután az olimpiára.

A bizonytalanság egy csapásra megszűnt.

Innentől újra tükörsima lett minden. Mindenki folytatta a megkezdett munkát. Kopasz Bálint a válogató után kiutazott az Európa-bajnokságra, és legyőzött mindenkit.

Ma ugyanezt tette az olimpán.

Nem ismerek még egy olyan sportolót, aki az elmúlt öt évében ennyire alázatosan, tudatosan, hittel és kőkemény munkával készült volna erre a győzelemre. Mindenben precíz volt és mindenben kereste, hogyan lehetne még jobb. Hogyan lehet tudatos étkezéssel, pihenéssel további tizedeket faragni az időből.

Ahogy edző-édesanyjával, Kopaszné Demeter Irénnel felépítették az öt évet, annak ma a csúcspontján olyan teljesítményt nyújtott a versenyző, ami meghozta a várt eredményt. 

Az előfutam, a középfutam és a döntő is annyira tükörsima volt, amennyire csak lehetett.

Varga Ádám pedig, akinek a megjelenésével tudta, hogy egyetlen másodpercig sem lehet hátradőlni, nos szoros versenyben ő is megelőzte az össze vikágklasszist – köztük a portugál, a cseh és a német bajnokot – és a második helyen ért célba.

A királykategória első két helyére magyar versenyző ért oda. Biztos vagyok benne, hogy ennek így kellett történnie!