Ezért zárd be az autódat. Többek között. Egy 61 éves dunaújvárosi férfi tett bejelentést   március 28-án kora délután, hogy Szekszárdon a Parászta utcában leállított, le nem zárt Chrysler típusú személygépkocsiját ellopták.

Leadták a rendszámot a kollégáknak

A rendőrség közlése szerint, mivel Információ volt arra, hogy az autó Bátaszék felé halad, ezért annak típusát és rendszámát a Tevékenység-irányítási Központ munkatársai közölték a szolgálatban lévő kollégákkal. 

A Bátaszéki Rendőrőrs munkatársai – Forrai Zoltán r.főtörzsőrmester és Balogh Sebastian  r.főtörzsőrmester – Bátaszék határában, az 56-os főút 20-as kilométerszelvénye közelében megtalálták a keresett járművet. 

Az abban ülő két 16 éves és egy 14 éves kétyi fiút elszámoltatták, majd előállították őket a Szekszárdi Rendőrkapitányságra.

A rendőrségen kötöttek ki

A nyomozók a jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, melynek során részletes beismerő vallomást tettek. 

Autókázni támadt kedvük, ezért iskola helyett Szekszárdra utaztak. Körülbelül 20 kocsit is megpróbáltak kinyitni, mire a Parászta utcában rátaláltak a bejelentő autójára. 

Könnyű préda volt, mert az nem volt bezárva és az indítókulcsot is hamar megtalálták az utastérben, így már vitték is. Bátaszék felé vették az irányt, de az autó útközben műszaki hiba miatt leállt. Próbálták megjavítani, viszont időközben megérkeztek a rendőrök és véget vetettek a szórakozásuknak. Egy hónappal ezelőtt ők vittek el hasonló körülmények között egy Suzukit Zombáról, ami Kétyen került elő. Emiatt a Bonyhádi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat ellenük.