A magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából német nyelvű ökumenikus istentiszteletet tartottak január 19-én Bonyhádon, a római katolikus templomban, majd megáldották a tragikus eseménysorra emlékeztető, Szatmári Juhos László szobrászművész tervei alapján készült műalkotást.

Nagyon fontos megemlékezni

Felföldi László pécsi megyéspüspök kiemelte, feladatunk az emberi méltóság megőrzése, s ahol az csorbult, ott újjáépítése. A megemlékezés az ifjúság felé is azt üzeni, hogy merjenek álmodni, újat építeni. Az istentiszteletet követően közjogi méltóságok és közjogi tisztségviselők emlékeztek meg a több mint hetven éve történt eseményekről.

Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy a kitelepítés után Magyarországon maradt németeket vagyonelkobzással sújtották.

A templomból a hívek a Szatmári Juhos László szobrászművész tervei alapján készült emlékműhöz vonultak. Az emlékművet megáldották Kondor Péter evangélikus püspök, Mészáros Zoltán református lelkész és Felföldi László pécsi megyéspüspök.

 

Kép: bonyhád.hu