Gyönyörű új épület várja a betegeket

Az épület már több, mint negyven éves, ideje volt hát egy nagyobb volumenű felújításnak. A munkálatokat 3 éve kezdték el több lépcsőben haladva. Elsőként az emeleten a fogorvosi rendelőt, a vizesblokkokat, valamint a várótermet újították fel 2019-ben, 2020-ban a földszinten a három gyermekorvosi rendelőt magába foglaló épületrész felújítása zajlott a hőközponttal együtt, 2021-ben pedig folytatták a földszint rekonstrukcióját.

„Komoly felújítások történtek a II. számú rendelőintézetben. A meghatározott ütemterv szerint elvégzett belső munkáknak köszönhetően 21. századi körülmények között várhatják a betegeket az orvosok.” – mondta el Szabó Péter polgármester a január 5-én tartott sajtótájékoztatóján, ahol dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója is beszédet mondott: „Egyebek között a hőközpontnak, az első emelet váróinak, majd a földszinti rendelőknek a felújítása is megtörtént, nyílászárókat cseréltek, fotocellás ajtókat szereltek fel, korszerűsödött az épület villamos hálózata.”

A felújítás közel hatvanmillió forintból, önkormányzati finanszírozással valósult meg.

Fotó: TelePaks-Paksi Hírnök Facebook-oldal