Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Berobbant a nyár – Rengetegen vonatoznak a magyar tengerhez

A nyári szezon első hónapjában 630 ezren választották a vasúti közlekedést a balatoni kikapcsolódáshoz. – közölte a MÁV.

Mint írják, a nagy a sikere a vasúttárság egy, illetve három napra érvényes Balaton 24/72 napijegyének, ami idén már a Volánbusz tóparti járataira is érvényes Duó változatban is megvásárolható. Eddig több mint 9 ezer darab fogyott a napijegy különböző változataiból.

A már a Balatonhoz is elérhető Okosjegyből több mint 14 ezret váltottak, aminek közel 9 százaléka első osztályra szólt. Ezzel a jegytípussal Budapestről az összes balatoni településre 2021 forintba kerül a másodosztályú utazás, Keszthelyig akár 1100 forintot is megtakarítva vele; Miskolcról, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből vagy Kecskemétről pedig akár 3299 forinttól el lehet jutni a Balatonhoz, Siófokra InterCity járattal.

Emeletes vonattal is utazhatunk 

Idén először emeletes, KISS motorvonatokkal is lehet utazni a Balaton déli partjához. A Dunakanyarból érkező Jégmadár vonatok szinte teltházzal közlekedtek, míg a szolnoki Napfürdő kihasználtsága a Balatonra közlekedő InterCity járatokéhoz hasonlóan alakult.
Az Utasellátó étkezőkocsik kínálata a pénztárcabarát árazásnak is köszönhetően továbbra is kedvelt. A hétvégi napokon átlagosan 500 embernek szolgálták fel a finom ételeket.

A Bringát sem kell otthon hagyni

A vonattal biciklit szállítók száma idén is rohamosan nő. A balatoni kerékpáros utasok számára, akik bármely balatoni állomásról indulnak vagy oda érkeznek, új típusú, olcsó, vonathoz kötött, Egyúti Balaton kerékpárjegyet vezetett be a MÁV-START. Országosan a kerékpárjegyekből, egy hónap alatt több mint 101 ezer jegy kelt el. A vasúton már bevált a bicikliszállítás, június 16-tól tesztjelleggel pedig a Volánbusz egyes autóbuszjáratain is magunkkal vihetjük a kétkerekűt.