Idén is áll a Fősőváros karácsonyfája. Legdrágább kincsünk az időnk, hisz a legkevesebb van belőle, ezért talán a családunk mellett ez a legértékesebb. Nem mindegy kire, mire szánunk belőle, illetve kikkel akarjuk eltölteni – ezzel kezdte közösségi posztját Szollár Zoltán. A Fősővárosi Kör megálmodója, életre hívója és azóta is lelke örömét fejezte ki, hiszen áll a településrész karácsonyfája. 


Imádja a kihívásokat 

Mint mondja rég volt ennyire jóleső érzés a szívében, hogy ennyi jó emberrel találkozhatott. 

„Tagoknak egyben köszönöm meg, külön külsősöknek illik, így kiemelve köszönöm a felajánló parásztai anonim családnak a fát. Köszönöm Vizdár Péter családi barátunknak, hogy hegyeken át elhozta az Újvárosi család adományát, ezt a gyönyörű ezüstfenyőt”

– írja.  


A fa "befaragása", szinte rutin feladat volt számára. Az asszonyok már a fekvő fát elkezdték díszíteni, évek tapasztalata segítette őket, hogy minél kevesebbet kelljen létráról dolgozni.

Hóóórukk! 

A Fősővárosi férfiak az elsőre "hórukkolás" után felállították a fát. 

„Ezután folytatódott az élet adta – hozta munkamegosztás. Asszonyok díszítették a fát, a férfiak kóstolgatták a pálinkákat, forraltborokat…”

Persze azért az erősebb nem képviselői is csinosították a tűlevelűt.