A 2F-Bau kivitelezésében családias közösségi és szabadidős tereket is építenek a Szekszárd kertvárosi részén épülő 114 lakásos társasházhoz.

Több, mint 20 év után, jelentős lakóingatlan fejlesztési program rajtolt el Szekszárd városközpontjától délre, a Csatári és a Vitéz utca által határolt kisvárosias lakóterület határán. A terület évtizedek óta beépítetlenül állt, majd több éves előkészületi munka és 8 hónapig tartó engedélyeztetés után, egy magánberuházás keretében elkezdődött a Városkapu lakópark projektjének megvalósítása.

Az nagyszabású lakópark 6 tömbbel épül meg, melynek engedélyezése és kivitelezése két ütemben valósul meg összesen 15 000 négyzetméteren. A munkálatok most az első ütem 3 tömbjének kivitelezésén kezdődtek meg, a kivitelező tájékoztatása szerint csúsztatva folyik mind a 3 tömb építése. A lakópark első ütemét TG Real Estate Kft. megbízásából a 2F-Bau Kft. építi fel. Erre a részprojektre 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre, az alapozási, tereprendezési munkálatok pedig 2021. október 1. óta tartanak.

Az első ütem várhatóan 2022 végig fog elkészülni, a második pedig 2023 év végére.

Teljesen megújul az érintett városrész is 

A közösség javát szolgáló fejlesztéseket is bejelentették

Ennek érdekében, a megállapodás részeként számos más fejlesztés is megvalósul a környéken a beruházó költségén:

  • új járdákat és gyalogos átkelőt építenek ki,
  • felújítják a közvilágítást,
  • megoldják a csapadékvíz elvezetést,
  • bekötőutat építenek a főútról,
  • minőségi zöldfelületet alakítanak ki,
  • valamint felszíni parkolókat építenek ki.

– fejtette ki a projektvezető.


Átmenet a lakótelep és a családi házas övezet között

Az lakóépületek 19 lakást tartalmaznak, a földszinten 4, az emeleteken pedig 5-5 lakást. A lakópark megjelenésével is igyekszik reflektálni környezetének családias, kisvárosi hangulatára, illetve funkciójában is a hasonló hangulat, illetve a kikapcsolódás maximális megteremtését hangsúlyozták a tervezésnél. Ezáltal a tervezett épületek méretükkel és szellősebb elrendezésükkel is egyfajta átmenetet képeznek majd a nagyobb lakótelepek és családi házas övezetek között.

A tervek szerint a 6 épület sakktábla-szerűen fog elhelyezkedni, melynek köszönhetően az épületek közti távolságokat maximalizálják. Ez a koncepció biztosítja a lakások jó kilátását, minimalizálja az átlátást közöttük, illetve a házak között kialakuló terek minőségét is javítja.

A projekt a nagycsaládos életmódot kedvelőket célozza meg, akik számára fontos a zöld övezet és egy védett közösségi tér, közösségi funkciókkal színesítve.

Egy nagy játszótér is elkészül a lakóparkon belül

A fejlesztők a parkolókat is a tömb szélein helyezik el, ezzel is csökkentve a zöld felületek rovására kialakítandó utak mennyiségét. Az épületek között sétányokat alakítanak ki, melyek színes szabadiős tevékenységeknek biztosítanak majd helyet, a családok számára pedig a tömb közepén egy játszóteret is átadnak majd.
Igazi családi hangulat: a szabadidős tevékenységekre vágyókra is gondoltak

Az épületek kialakítása során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a gyalogos és autós forgalom el tudjon különülni egymástól, így a földszinteket átjárósra tervezik, ezzel is biztosítva az épületek közti park szeparáltabb megközelíthetőségét.

A lakópark délnyugati saroképületének földszintjén egyéb közösségi funkciók is megjelennek, melyek további szolgáltatásokat tudnak nyújtani a sétány déli bejáratánál, elősegítve az itt élők közösségi igényeinek kiszolgálását.

A projekt kivitelezői szeretnék minél színesebbé tenni az ide költöző családok mindennapjait, így a lakóparkot kétfajta épület alkotja:

  • az általános épületek földszint + 3 szintesek és csak lakó funkciót tartalmaznak,

míg a csatári utca sarkán egy földszint + 4 szintes épület helyezkedik el, melynek földszintjén játszóház és fagyizó elhelyezését tervezik.