Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Sport

Euroliga selejtezőt rendezne Szekszárd

Pályázik az Euroliga egyik selejtezőtornájának a rendezésére az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdaklub.

A bajnoki ezüstérmes tolnaiak megpróbálnak főtáblára kerülni a kontinentális elitsorozatban, miután 2017-ben a Montpellier, 2018-ban pedig a szintén francia Villeneuve bizonyult jobbnak ellenük a kvalifikációban.

A csapatnak ez lesz talán legnehezebb kvalifikáció, hiszen a török Kayseri és a Sepsiszentgyörgy elleni minitornán kell az élen végezni ahhoz, hogy sikerüljön bekerülni az elitligába.

Szabó Gergő ügyvezető elmondta, pályázni fognak a rendezésre, és tudomásuk szerint a másik két klub is ezt teszi. Azért is bíznak a sikerben, mert a járványügyi helyzet Magyarországon talán a legjobb Európában. Emellett itthon jelenleg a nézők is látogathatják a sportrendezvényeket védettségi igazolvánnyal.

A pályázatokat péntekig kell leadni, a minitorna szeptember 21-től 23-ig tart, és az első helyezett kerül az Euroliga csoportkörébe. Az Euroliga 2021/22-es idényében a magyar bajnok Sopron Basket – amely legutóbb negyedik lett a nemzetközi porondon – alanyi jogon a 16 csapatos főtáblán kezdi meg a szereplését. A csoportok sorsolására jövő csütörtökön kerül sor.