„Együtt. Újra.” Ez a témája annak a fotópályázatnak, amit a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) hirdet. A kezdeményezés a civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel címre hallgat és célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása.

„A 2020 márciusa óta mindannyiunk életét befolyásoló koronavírus-járvány a civil szektor működését, illetve a szervezetek által megvalósított programok és rendezvények lebonyolítását is nagymértékben megnehezítette. (…) A formális és az informális közösségek újraindulása ismét megmutatta, hogy mekkora összetartó és értékteremtő ereje van a hazai civil szektornak” – emlékeztet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a NIT.

A fotópályázattal azt szeretnék elérni, hogy ezeket az értékeket, az újraindult programok változatosságát, azok legszebb pillanatait a résztvevők szemével és kameráin keresztül mutassa meg a nagyközönségnek – közölték a kiírók, hozzátéve: a fényképek segítségével azt is szeretnék láttatni, milyen sokszínű és izgalmas tevékenységeket folytatnak ma Magyarországon a civil szervezetek és közösségek.

Kiállítás is várható a művekből

A pályázatra 18 és 35 év közötti, valamely civil szervezethez kötődő magánszemélyek küldhetnek be fényképet. A fotókat ötfős zsűri értékeli két lépésben: a legjobb húsz pályamű kiválasztása után – melyekről közönségszavazást indítanak a NIT Facebook-oldalán – az első három helyezettet díjazza.. A legjobb húsz pályaműből várhatóan országos vándorkiállítás indul az ősz folyamán.

A pályázatra szeptember 19-ig lehet jelentkezni a https://egyuttujra.hu weboldalon.  

 

Kép: pixaby.com