Nem tudta kire bízza kisfiát, ezért elvitte magával dolgozni, a hatéves kissrác pedig annyira ügyes volt, hogy meg is kapta élete első fizetését.

A 33 éves Tom Hartley egy nap nem talált senkit, aki vigyázzon a fiára, ezért bevitte a munkahelyére. Tom előtte persze egyeztetett a főnökével, akinek megígérte, hogy fia nem fogja zavarni a munkában. Isaac nemhogy nem zavart, de annyira lelkes volt, hogy segített apjának felújítani egy házat.

„Egy üres ingatlanban dolgoztunk, és Isaac segített ki- és bepakolni a szerszámaimat, valamint kifesteni az egyik szobát. Mire végeztünk úgy elfáradt, hogy szinte azonnal elaludt a furgonban” – mesélte Tom.

Pár nap múlva apa és a fia levelet kapott Tom főnökétől, Spencer Woodtól, amelyben megköszönték a kisfiú kiváló munkáját, ráadásul megtoldották egy karbantartó teljes napi fizetésével. Az édesapa nagyon büszke volt rá, és a cégre is, amelynek dolgozik, ezért azonnal kiposztolta a történetet a Facebookra.

„Fiatal koromban bátorítást kaptam, ami önbizalmat adott ahhoz, hogy 17 évesen elindítsam a saját vállalkozásomat. Azóta 13 év telt el, egy virágzó céget vezetek, és végtelenül szerencsésnek érzem magam. Ezért szeretnék másokat is bátorítani, hogy segítsünk a munkások és vállalkozók következő generációjának” – reagált a sok pozitív hozzászólásra Spencer, a figyelmes főnök.

 

Fotó: Lee McLean/SWNS