Jövőre új épületbe költözik az Illyés Gyula Megyei Könyvtár. A Tudásközpont várhatóan jövőre készül el, így a könyvtár dolgozói már tavaly elkezdtek készülni a költözködésre.

Sok munkájuk van még

Az idei évben nagyon szorgosnak kell lenniük a könyvtár dolgozóinak, hiszen alig egy évük van arra, hogy mindent elintézzenek, ami az új helyre való átköltözést jelenti. Nagyon régóta tudták, hogy az intézmény egyszer egy új helyre fog átkerülni, viszont akkor vált a gondolat teljesen igazivá, amikor időpont is lett a Tudásközpont megnyitására.

„Ezt a több százezer gyűjteményi tételt mind végignéztük, ez több éves folyamat volt. (…) Most ezzel a letisztázott állománnyal azt végezzük végig, hogy amire nincs szükségünk az új épületben, ami már vagy erkölcsileg, vagy fizikailag is olyan állapotba került gyűjteményrész, azt leselejtezzük.” – meséli Liebhauser János, a könyvtár igazgatója.

Mint mondja, a költözés nem csak dobozolásból áll, az emberekkel is tudatni kell a változást és hirdetni azt, hogy a jövő évi időponttól kezdve már egy másik helyen lesz a könyvtár.