A birkózó Ligeti Dániel bronzérmet nyert a törökországi Yasar Dogu emlékversenyen.

A magyar szövetség (MBSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint egy magyar vett részt a hagyományos isztambuli erőpróbán, amely a nemzetközi szövetség (UWW) rangsorviadalai közé tartozik.

Csak a törökök tudták maguk mögé szorítani a magyart

A Haladás 32 éves nehézsúlyú (125 kg) kiválósága technikai tussal (10-0) verte a kirgiz Zsappujevet, 6-0-ra a finn Heinót, majd 13-5-re a török Ercant, így bejutott az elődöntőbe, ahol csak a hazaiak olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Taha Akgül tudta megállítani (0-3). Ligeti a bronzmérkőzésen is kitett magáért, mivel a 2-2 neki kedvezett a junior vb-győztes szerb Nuraszulov ellen, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az MBSZ közleménye kitért arra, hogy az Eb-második és -harmadik Ligeti eredménye igencsak biztató a március végén kezdődő budapesti Európa-bajnokság előtt.

 

Kép: nemzetisport.hu