2 év kihagyás után újra itt vannak a kedvenceink! Május 7-én megjött a Coldplay újdonsága. A dal a már az együttestől megszokott stílusban készült, mégis érezhető rajta a 80-as évek napjainkba áthozott zenei vonala. 

Az együttes története 1996-ban indult, a frontember, Chris Martin ekkor még történelem szakon tanult. Az 1999-es nyár hozta meg nekik a fellendülést, ekkor rögzítették az egy évvel később megjelent Parachutes című albumot. Elsőször a birt, majd a világ rádió is felfigyeltek a zenekarra.

A Coldplay évek óta támogatja az Oxfam segélyszervezetet. Chris Martin a legismertebb arca az Oxfam igazságos kereskedelmi kapcsolatokért folytatott Make Trade Fair kampányának. Az együttes mindig kiáll az Amnesty International céljaiért is. Szociális elkötelezettségüket mutatja az is, hogy felléptek különböző jótékony célú projektokban, mint például a Live 8 koncerten, a Band Aid 20 videójában. 2009-ben részt vett az ausztráliai bozóttüzek és áradások károsultjainak megsegítésére tartott Sound Relief koncerten.