Délelőtt 9 órakor kezdődött Szekszárdon, a Béla király téren az 1848-as forradalom és szabadságharc 174. évfordulójának megemlékezése. Az ünnepséget az Alisca Brass Band nyitotta meg, majd Horváth István, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt.

„Emlékezzünk és fejet hajtunk azon emberi nagyságok előtt, akik a közös célokért a magyarság jövőéért habozás nélkül vállalták akár a legsúlyosabb áldozatot is.” – emelte ki Horváth István beszédében.

Az országgyűlési képviselő emlékeztette a jelenlévőket arra is, hogy békétlenség van a világunkban és ez felbecsülhetetlen károkat, emberi életek elvesztését jelenti. Beszédében arra is kitért, hogy a jövő a mi kezünkben van.

Diákok idézték elő a történéseket

A program a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola tanulóinak előadásával folytatódott, akiktől pontról-pontra megtudhattuk, mi is történt 174 éve, március 15-én. A diákok ünnepi előadását Dr. Kaszó Gyula református lelkész egyházi áldása követte, majd a rendezvénysorozat Béla király téri része a koszorúk elhelyezésével ért vége.