Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 12. évfolyamára, amelyben hatvan, többek között hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ által működtetett felsőörsi Snétberger Központban.

A programra idén újra személyes meghallgatás keretében, 3 helyszínen, és a tavalyihoz hasonlóan online formában is várják a jelentkezéseket május 10-ig.

12 és 22 év között várják a fiatalok jelentkezését

A Snétberger Központ 2022 nyarán kezdődő ösztöndíjas kurzusára olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes, elsősorban roma fiatalok jelentkezését várják, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. Idén három helyszínen, Budapesten, Nyíregyházán és Pécsett lesznek személyes meghallgatások, emellett a fiatalok online beküldött bemutatkozó videóval is pályázhatnak a jelentkezési határidőig a www.meghallgatunk.hu weboldalon.

Ingyenes képzésben mehet részük azoknak, akiket felvesznek

A kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően teljesen ingyenes. A 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzésre a felsőörsi központban kerül sor.

Számos fiatalt taníthattak zenére

A hazai tehetséggondozás zászlóshajójának számító programban a kezdetek óta minden évben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását.

 

Kép: snetberger.com