Világszerte 1974-óta, Magyarországon 1982-óta május 12-én, Florence Nightingale születésének évfordulóján tartják az Ápolók Nemzetközi Napját, az egészségügyi dolgozók ezen a napon rá és az ápolónők nehéz és odaadó munkájára emlékeznek.

A Tolna Megyei Balassa János Kórház ápolói, mint minden évben, idén is megkoszorúzták a szekszárdi kórház első betegápoló nővérei, a Szent Vince rendi irgalmas nővérek, vagy ahogy a helybeliek hívták őket, a „szürke nénék” sírhelyét a szekszárdi alsóvárosi temetőben.

Ma volt a hivatalos ünnepség

Az ápolók előtti tisztelgés ma a Vármegyeházán folytatódott. Mint minden évbe, idén is sor került a legjobbak elismerésére, a Balassa-kórház vezetése, valamint a megyei szervezetek hagyományosan ezen az ünnepségen adják át kitüntetéseiket a kórház tavalyi évben kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó dolgozóinak. Idén két év munkáját vették figyelembe.

Több köszöntő beszédet is meghallgathattak a résztvevők 

A rendezvényen a köszöntő beszédeket Horváth Kálmán kormánymegbízott, a Tolna Megyei Kormányhivatal vezetője és Gyurkovics János Szekszárd MJV Önkormányzatának alpolgármestere nyitotta meg, őket követte a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgató-főorvosa. Dr. Németh Csaba. Mindannyian tiszteletüket és jókívánságaikat fejezték ki az ápolók iránt.

A nap során kiosztották az elismeréseket a díjazottaknak.

Főigazgatói dicséretben részesült:

  • Ferger Ferenc, a Radiológiai osztály munkatársa
  • Könczöl István, a Központi Műtő műtőssegédje
  • Krekóné Makker Mária, az Urológia–Gégészet Mátrix osztály szakdolgozója
  • Póti Edina, a Rendelőintézet munkatársa
  • Reibl Mónika, a Bőrgyógyászati Osztály munkatársa
  • Szigeti Tímea felnőtt szakápoló, az 1-es Belgyógyászati Osztály munkatársa
  • Todorovné Piácsek Mária laborasszisztens, a Labordiagnosztikai osztály munkatársa

A Magyar Ápolási Egyesület dicsérő oklevelét vehette át:

  • Erős Ferencné, a rendelőintézeti neurológiai szakrendelő munkatársa
  • Pápainé Mayer Anikó, a Sebészeti Osztály munkatársa
  • Feiglné Koós Gabriella, az Ápolási igazgatóság jogi tanácsadója, a Magyar Ápolási Egyesület leköszönő Tolna megyei elnöke

Miniszteri dicsérő oklevelet kapott:

  • Pék Györgyi, a kórház foglalkozás egészségügyi szolgálatának szakmai vezetője

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Tolna Megyei Balassa János Kórház vezetésével egyetértésben, munkája elismeréséül,
az „Év szakdolgozója” kitüntető címet adományozta:

  • Plesz Éva diplomás ápolónak, az Újszülött osztály osztályvezető ápolóhelyettesének