Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Jó évük volt tavaly a vendéglátósoknak

Kiemelkedő évet zárt tavalyi a vendéglátás. Az online kasszák adatai alapján negyedével több volt a bevétel, mint egy évvel korábban, és kevesebb mint 3 százalékkal marad el a 2019-es számoktól – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

 

A NAV adatai szerint a vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021. január-december között 1030,7 milliárd forint volt, ami 25,9 százalékkal több, mint 2020-ban, és csak 2,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

 

A bevételek 33,8 százaléka Budapesthez köthető, de kiemelkedő volt még Pest (9,7 százalék), Győr-Moson-Sopron (5,1 százalék) és Veszprém (4,6 százalék) megye, járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom.

 

A turisztikai térségeket tekintve Budapest környéke hozta a legkiugróbb eredményeket év elején, ami a nyár elmúltával is magas szinten maradt. A Balatonnál leginkább a nyári hónapokat jellemezte kiemelkedő teljesítmény, míg májushoz képest év végén a Sopron-Fertő, a Győr-Pannonhalma térségben, illetve Debrecen és térségében mérték a legnagyobb emelkedést.