Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Kávéskannával ütötte le a légiutas-kísérő a fékezhetetlen férfit

Az American Airlines munkatársa rendezte le a „rakoncátlan utast”, aki megpróbálta kitépni a gép kijárati ajtaját. Persze menet közben.

A légitársaság közleménye szerint vasárnap az egyik járatuknak kényszerleszállást kellett végrehajtania a Kansas City nemzetközi repülőtéren. A beszámolóból kiderül, hogy az egyik utas minden ok nélkül be akart jutni a pilótafülkébe, és mivel próbálkozásai kudarcba fulladtak, a légiutas-kísérőket kicselezve az első ajtón akart távozni.

Az utazóközönség egy darabig nem észlelte a történteket. Az utazás feléig ugyanis nem volt semmi gond, később azonban egy középkorú férfi rendkívül furcsán kezdett viselkedni. Először csak megkérte a légiutas-kísérőket, hogy helyezzék át egy másik ülésre, mert veszélyben érzi magát a körülötte ülők miatt, akik szerinte követték őt, és kárt akarnak tenni benne. Kicsivel később az iránti aggodalmát fejezte ki a személyzetnek, hogy a gép nem mozog. Ezután durvult el igazán a helyzet, mert felkapott egy pezsgősüveget, megpróbálta eltörni, majd magához vett egy műanyag kést, és elindult a pilótafülke irányába.

Több utas is a légiutas-kísérők segítségére sietett, lefogták a támadót, de lecsillapítani nem tudták, így az egyik alkalmazott megragadott egy fém kávéskannát és kétszer fejbe vágta vele a nyughatatlan férfit.

Egyébként 2021-ben elég rossz évet zárt az Egyesült államok, mármint ami a rakoncátlan utasok viselkedését illeti: december 31-ig 5981 fegyelmezetlen utast jegyeztek fel, közülük 4290 eset (közel 72%) a maszk használatához köthető.