Kezdőlap KÉK HÍREK

Kék napot tartottak a „kéklámpások”

Április 2. az Autizmus Világnapja. A budapesti rendőrök erre az alkalomra különleges nyílt napot szerveztek az autista gyermekek és szüleik számára.

A Nemzetközi Cseperedő alapítvány közreműködésével a Rendőrpalotában tartott rendezvényt úgy állították össze, hogy a gyerekek számára a programok és feladatok átláthatóak, biztonságosak és kiszámíthatóak legyenek, valamint erősítsék bennük a rend őrei iránti bizalmat, írja a police.hu.

A legnagyobb érdeklődést a rendőrkutyás bemutató, és a rendőrmotorok- és autók váltották ki, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának gyermekkuckójában is számtalan játék várta a gyerekeket.

Az ENSZ 2008-ban nyilvánította hivatalosan világnappá április 2-át, hogy ezen a napon a figyelem autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon, segítve ezzel a megértést, és elfogadást. Az Autizmus Világnapján világszerte kék fényben úsznak olyan ikonikus épületek, mint a párizsi Eiffel-torony, a New York-i Empire State Building, vagy fővárosunkban a Parlament kupolája.