Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Lassan luxuscikknek számítanak a tejtermékek Európában

Egyre nehezebb helyzetben vannak a termelők. Kevesebb tejet adnak a jószágok a nagy meleg miatt, amely a legelőkre is rendkívül rossz hatással van. A magyar gazdák azonban kitartanák, és egyelőre nem adják el külföldre az árut. 

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) tájékoztatása szerint itthon a nyers tej kilónkénti országos termelői átlagára júniusban átlépte a 160 forintot; ez mintegy 47 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest, a májusi árakat pedig hat százalékkal haladja meg. Külföldön még ennél is rosszabb a helyzet. Olaszországban 0,66 euróra (265 forint), Hollandiában pedig 0,58 euróra (232 forint) emelkedett, a Németországból és Ausztriából származó nyers tej piaci ára pedig elérte a 0,64 eurót (256 forint). Az alapanyag mellett azonban a különböző tejtermékek ára is nagyot nőtt. A tejszín kilónkénti ára az unióban júniusban megközelítette az 1400 forintos szintet, írta meg a Magyar Nemzet

A magyar gazdák egyelőre kitartanak a hazai partnereik mellett. Még azzal együtt is, hogy a nyers tej kiviteli ára jóval meghaladta a belpiacra szánt alapanyag árát, júniusban kilónként 184 forintot ért el. Az áremelkedést azonban a hazai piac sem kerülheti el. A tehéntúró feldolgozói értékesítési ára például 45 százalékkal, a natúr joghurté és a tejfölé 43 százalékkal emelkedett. De drágábban adják a dobozos tartós tejet, melynek ára 42 százalékkal haladta meg júniusban a tavalyi szintet, a 2,8 százalékos ultramagas hőmérsékleten kezelt tejet azonban védi még az „ársapka”, részletezi a lap. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a trappista sajtért 58 százalékkal, a 2,8 százalékos hosszan friss (ESL) tejért 36 százalékkal kellett többet fizetni júniusban a boltokban, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés végét egyelőre a szakemberek sem tudják megjósolni. Elképzelhető az is, hogy hamarosan a tejtermelő gazdaságok is hasonló nehézségekkel néznek szembe, mint a sertés- és baromfiágazatban tevékenykedő társaik.