Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Sport

Másodikak lettek az országos döntőben a KSC Szekszárd juniorjai

Pénteken a legjobb négybe jutott az Atomerőmű KSC Szekszárd Junior játékoskerete idegenben. Nagy különbséggel, 83-51-el nyertek a lányok a Vasas Akadémia B csapata ellen. Az országos junior döntőnek a budapesti Pasarét adott otthont.

"Ez a Vasas csapat két hete ezüstérmet nyert a kadett döntőben. Nagyon jó szerkezetű, fiatal, ügyes játékosok alkotta együttes."

– foglalta össze az ellenfél csapatáról véleményét Harsányi Mária, a csapat egyik edzője. Sok hibával kezdődött az összecsapás, a védekezés és a támadás oldal is eleinte gyengébb lábakon állt. Az első félidőt így is sikerült kis különbséggel nyerésre kihozni. A harmadik, majd negyedik negyedben kapott szárnyra a csapat és csak úgy szórták a gólokat. Az ellenfélnek esélye sem volt, a második félidő fölényes győzelemmel zárult a KSC javára. Jobban támadtunk és egyszerre jobban védekeztünk:

"Állva hagytuk a hazai B-csapatot, és vezetéssel vártuk az utolsó negyedet (41-59). A negyedik játékrészben is folytattuk ponterős támadójátékunkat és agresszív védekezésünket. Mindenki kivette a részét ebből a végül magabiztos győzelemből. Nagy gratula lányok!"

A legjobb négybe jutás után végül ezüstérmesek lettek az országos bajnokságon a lányok. A vasárnapi döntő Csata DSE-vel zajlott. Erős kezdés után végül 70-65-re kikapott a csapat.

"Sajnos nem sikerült az álom, pedig én úgy éreztem, hogy most meg lesz, mint két éve a kadett… Álomszerűen kezdtünk, remek védekezés és jó támadójáték után kosarakkal befejezve azokat."

Az első félidő bizakodásra adott okot, ott volt a győzelem lehetősége a levegőben, amit az ellenfél csapatának a második félidő két negyedében sikerült ledolgoznia és néhány ponttal felülkerekedtek a szekszárdiak csapatán. Harsányi Mária gratulált és megköszönte a korosztályon átívelő munkát a csapatnak, akik a következő szezont már a felnőttek közötti felkészüléssel folytatják.

"… fordítani már nem tudtunk, és öt pontos vereséget szenvedtük (70-65), így ezüstérmesek lettünk. Mezőnyből és a büntetővonal mögül is gyenge százalékkal dobtunk, ez volt a fő oka a vereségünknek. Nagyon bíztam a lányokban, hogy sikerül, és a 2003-asaink bajnokként búcsúznak az utánpótlás korosztálytól. Ennek ellenére, hogy ez nem sikerült, minden játékosomnak köszönöm a sok éves kitartó munkát, és sok sikerrel a legjobbakat kívánom a felnőttek között! A Csatának pedig gratulálok!"

Gratulálunk a végeredményhez, így tovább!