Szakályon, az Árpád utcában, egy lakás fürdőszobájában a gázkazán melletti szén-monoxid-érzékelő jelzett be szerda este. Tamási önkormányzati tűzoltói a rekonstrukció során veszélyes határérték alatti értéket olvastak ki az eszközből, majd felhívták a lakók figyelmét, hogy a gázkazánt felülvizsgálatig ne használják.

Megyénkben idén már 11 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid jelenlétével kapcsolatos műszaki mentésekhez.

Az ilyen esetek elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőzéséről. Egy köbméter földgáz elégetéséhez megközelítőleg tíz köbméter levegő szükséges. A mérgező gáz akkor fejlődik ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. Az egyéb épületgépészeti berendezéseket – páraelszívó, motoros szagelszívó ventilátor, szárítós mosógép – is figyelembe kell venni a kazán üzemelése során, mert ezek szintén a lakás levegőjét használják. 

A nagy hőségben megemelkedhet a szén-monoxid miatti riasztások száma. Ennek oka, hogy a kémény belső hőmérséklete alacsonyabb, mint a külső hőmérséklet, a beszorult hideg levegő pedig nem engedi kiáramolni az égésterméket. A légdugó miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid fejlődhet. Ezért fontos még nyáron is egy szén-monoxid-érzékelőt működtetni ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítővel melegítik a vizet.

A katasztrófavédelemhez a szén-monoxid miatt érkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látszik, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon.

Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. Vásárlásnál keressék a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező és megfelelő minőségű készülékeket.