Személyi sérüléses baleset történt  Tamásiban. Egy nő autóval közlekedett Tamási egyik utcájában, amikor balra akart kanyarodni, és a kanyarodást megkezdte. A vele szemben közlekedő, egyenesen haladó motoros, hogy az ütközést elkerülje, vészfékezett. A motorkerékpár a fékezés során megcsúszott, a járművezető elesett. Az elsődleges információk alapján a férfi súlyos sérülést szenvedett.

A helyszín ezúttal is Tamási

Egy helyi lakos az általa vezetett autóval közlekedett. Balra akart kanyarodni, de nem biztosított elsőbbséget a vele szemben egyenesen haladó segédmotorosnak. Az ütközés miatt a motor vezetője elesett, és az elsődleges információk alapján súlyosan megsérült.

Motorok hétvégéje

Egy férfi motorkerékpárral közlekedett Dombóváron. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot, így az előtte forgalmi okból megálló autónak ütközött. A baleset után a vezető leesett a motorról, és 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek.

A hétvégén további négy anyagi káros baleset történt Tolna megye útjain.