Az észtországi Tallinnban megrendezésre kerülő U20-as Európa-bajnokság szombati napján öt magyar atléta is a döntőben mutathatta meg tehetségét, vasárnap pedig hat döntőben is érdekeltek voltunk. A 11 dönőbe került atléta között ott volt a Tolna megyei Tamásiból származó Strigencz Zalán is, aki a férfi diszkoszvetésben került be a legjobbak közé.

Stabil kezdés

Zalán stabil versenyzéssel indított az Eb-n, és minden sorozatban javítva 55.22 méterrel kvalifikálta magát a fináléba. A döntőben aztán Zalán első kísérlete, 55.38 méter elég volt a legjobb nyolc közé jutáshoz. S bár négy alkalommal is 55 méter fölé jutott, az előbb említett eredményen már nem tudott javítani, és végül a nyolcadik helyen zárt a kifejezetten erős mezőnyben.

Több éve sportol

Zalán már 8. éve űzi az atlétikát, mint sportot, 6 évet a tamási egyesületnél töltött és két éve igazolt át a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club csapatába. Nagyon várta ezt a versenyt, amit már tavaly rendeztek volna meg, csak a Covid járvány miatt sajnos ez a megmérettetés is egy évvel később, idén került megrendezésre.

„Kicsit csalódott vagyok, mert van még bennem méter, de most sajnos nem tudtam kiadni magamból.  Jövő hónapban Kenyában lesz Világbajnokság, most arra készülök "ezerrel… „

– nyilatkozta Zalán.

További jó sportolást, sok sikert kívánunk!