Szekszárdon, egy kerékpáros közlekedett csütörtökön este fél kilenc körüli időben a Béri Balogh Ádám utcában.

Egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen úgy akart átkelni, hogy kerékpárjáról nem szállt le, hanem azon áthajtott.

A fenti útszakaszon a városközpont irányába közlekedett egy autós, aki amikor észlelte a kerékpárost,  balra kormányzott, hogy az ütközést elkerülje, de annak ellenére járműve elejével elsodorta a biciklist, aki elesett.

A balesetben a 33 éves kerékpáros az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült.

A baleseten kívül a rendőrök hat főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A szolgálatban levő állomány tagjai egy büntető- és öt szabálysértési feljelentést tettek. Az egyenruhások két biztonsági intézkedést hajtottak végre.