0:00
/
Szakítsunk az egyedülléttel!

Legyünk híd a múlt és a jövő között! Hangzott el a Dunamenti Polgári Egyesület bemutatkozó nyilvános rendezvényén, Szekszárdon, a Vármegyeházán.

Együtt, közösségben

A rendezvényt a Trianon 100 évfordulóra időzítették, de a pandémia miatt csak most kerülhetett rá sor.

„Hiányzott az inspiráció, a személyes találkozás, valami üres lett”

– mondta Berta Zoltán, az egyesület elnöke összefoglalva az elmúlt másfél évet. Ebből indult a cél, őrizni még inkább a múlt értékeit, átmenteni az utókornak. Megbecsülni a természeti és épített örökséget.

„Szakítsunk az egyedülléttel, alkossunk közösséget!”

– ezt már Horváth István, az egyesület fővédnöke emelte ki. Mint fogalmazott az egyesület szeretne mindenhol jelen lenni. Valamennyi településre eljutni.

Az egyesületet tíz alapító taggal hozták létre. ABLONCZY Balázs történész, „Ismeretlen Trianon – erőszak, gazdaság, társadalom” címmel tartott előadása megtöltötte a dísztermet.

Az egyesület terveiben az elkövetkezendő időszakban közel húsz esemény szerepel.

A civil közösségek képezik az élettér lelkét, segítik a valódi együvé tartozás érzését megélni.