2 év

A szekszárdi Garay János Gimnázium színjátszó diákjai tavaly sikeresen szerepeltek egy tehetséggondozó pályázaton. Ennek fényében utazhattak el Budapestre január 27-én, ahol egy szakmai kiránduláson vehettek részt.

Nem unatkoztak, bőven volt élményük

A szekszárdi csapatot délelőtt a Stúdió K Színház fogadta a Szélben szállók TIE-előadással, azaz színházi nevelési programmal. Eztán délután a Petőfi Irodalmi Múzeum Ady Emlékmúzeumába látogattak el a fiatalok, ahol részt vettek a Gondolod, hogy szívig-láttál című másfél órás foglalkozáson.

„A diákoknak az első helyszínen színházi élményben volt részük, mélyíthették a darab iránti megértésüket” – mondta Báló Marianna drámapedagógus, a színpad vezetője.

Úgy véli, olyan ismereteket, ötleteket kaphattak, melyeket jól tudnak hasznosítani a színjátszásban. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Ady Endre életével, szerelmeivel ismerkedhettek meg, játékos formában. Az ottani feladatok is szorosan kapcsolódtak színjátszó létükhöz.

 

Kép: pim.hu