A Költészet napjának alkalmából tér vissza újra a TérZene programsorozat április 11-én. A Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében tartott eseményén fellép a Kávészünet nevű formáció. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Költők műveit szólaltatják meg

A Kávészünet zenekar koncertjein a legismertebb klasszikus és kortárs költők
művei szólalnak meg modern, dinamikus hangzással. Az együttes most a Petőfi emlékév
kapcsán igazán izgalmas, új műsorral készült.

Zenéjük hidat képez a mai fiatalság és az irodalom között. Az együttes minden korosztályhoz szól, így a klubokban, fesztiválokon is találkozhatunk velük, ahol lendületes koncertjeikkel garantálják a kiváló partihangulatot.

A Csillag születikben tűntek fel

Az együttest Popovics György és Németh Ferenc alapította 2005-ben, egy budapesti kollégiumban. A hobbiszintű zenélést fellépések követték, és az első sikerek után 2009-ben, a Csillag születik című tehetségkutató műsorban ismerhette meg őket a nagyközönség. Ekkor döntöttek a Kávészünet név mellett, mely sugallja munkásságuk irodalmi töltetét. A duóból napjainkra négytagú együttes lett, mely a korábbi tagcserék és különböző formációk után stabil koncertzenekarként működik.

 

Kép: atempo.sk