Az embert megtalálják a hangulatok. Hol egy személy, hol egy tárgy, hol egy helyszín formájában. Valami, ami akkor és ott pontosan a lelkének kell. Megtanít befelé nézni, látni a mindent. Érdekes dolog ez számomra ebben a rohanó világban. Amikor mindenki mindenkivel rivalizál, amikor a stílus kikopóban, amikor a szép pontosan attól feltűnő, mert kilóg a sorból.
S akkor jön egy plusz, ami ettől sokkal csendesebb, nemesebb, ahol a jó szó, hallgatás, a látvány mindent feledtet.
Ahol meghallják a másikat, ahol ha kérdeznek, megvárják a választ. S ha ezt észreveszed, ha be tudod engedni, hát újra feltölt energiákkal, újra ad erőt és lendületet a mindennapokra.
S ezen kis gyöngyszemek sorából lesz majd az a nyaklánc,mit nevezhetünk életnek.
De ehhez kell, hogy szeresd meg a táj nyugalmát, a lehulló falevelek játékos billegetését. Lassulj le a pörgésből és akkor megtalál az idős asszony, akivel beszélgethetsz a rozmaringról, a "virtuális családod" fontos alakja, akivel átbeszéled az éjszakát… s egyszerűen úgy érzed most jó. Kell, hogy lásd a világot… mert ez egy csoda! Szerintem! Kell a nyugalom, a szép…
