Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felmérések szerint a kicsik rendőrök, katonák és tűzoltók akarnak lenni. Legalábbis egy bizonyos életkorig igen. Fiúk és lányok. Talán Te is az szerettél volna lenni.

Iskolai keretek között, de a vakáció idején

Előadást tartottak a szekszárdi rendőrök a Babits Mihály Általános Iskola nyári táborában. A gyerekek megnézhették és kipróbálhatták a különböző rendőrségi felszereléseket, láthattak filmeket bűnmegelőzési témákkal kapcsolatban. 



A nagyobbakkal az internet veszélyeiről is beszélgettek, valamint mindenki figyelmét felhívták a nyári szünidő rájuk leselkedő veszélyeire.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a vízpartok veszélyét, a megnövekedett közúti forgalmat, hogy mi mindenre kell figyelni gyalogosként az utcán. 

 
A táborozók beülhettek a rendőrautóba és a rendőrmotorokra is fel lehetett ülni.


Az érdeklődők a bűnügyi helyszínelők munkájával is megismerkedhettek, volt ujjlenyomat vétel, valamint a nyomkutatást is kipróbálhatták.

 A pályaválasztás már itt elkezdődik

Kimondva-kimondatlanul nagyon fontos szerepük van ezeknek a foglalkozásoknak. Hiszen az, hogy a későbbiekben milyen pályát választ a csemete, nagyon is van jelentősége a szakmákkal való találkozásoknak.