A következő hetekben kiemelten ellenőrzi a Nébih a pálinkaalapanyagként felhasznált barack és málna származását. Az akció célja, hogy a pálinka, mint az egyik leghíresebb Hungarikum termékünk valóban, és kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön.

Szabály mondja ki, mit lehet

A Pálinkatörvény alapján csak olyan gyümölcspárlat nevezhető pálinkának, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből – ideértve a gyümölcsvelőt is – készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is hazánkban végezték.

A barack a lekelendőbb

Magyarországon a legtöbb pálinka barackból készül, illetve ez fogy a legnagyobb mennyiségben.

Gazdag íz- és illatvilága miatt ez az egyik legkedveltebb gyümölcsünk. az itthoni ipar 70 százalékát adja.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a tavaszi lehűlés és fagyok miatt idén a kajszitermés 70-95 százalékos kiesése várható. Június-júliusi hőség miatt az optimális hektáronkénti 10-12 tonna hozam helyett, csak 2-4 tonna málna terem, így az idei termés 1000 tonna alatt várható.

A feldolgozópiacon jelentkező gyümölcshiány ismeretében a Nébih szakemberei az elkövetkező időszakban kiemelten ellenőrzik a pálinkaalapanyagként felhasznált barack és málna származását, valamint a késztermékek alkoholeredetét. 

Te tudod, mit kell igazolni?

Az ellenőrzések során a pálinka-előállítóknak minden esetben igazolniuk kell a felhasznált gyümölcs magyarországi termőhelyét, faját, fajtáját. A nyomonkövetés szempontjából fontos, hogy – az üzembe érkezett gyümölcs mennyiségi és minőségi átvételét bizonyító dokumentumok mellett – számlával, felvásárlójeggyel vagy saját termelés esetén az adott területre vonatkozó tulajdoni lappal, bérleti szerződéssel kell rendelkezniük. Az ellenőrzés kiegészül a pálinkák alkoholeredetének legkorszerűbb laboratóriumi stabil izotóp vizsgálatával is, mellyel kiszűrhető a nem engedélyezett alkoholeredet és annak mértéke. 

    
Az akció elsősorban a kockázatelemzéssel kiválasztott előállítókat érinti, de szúrópróbaszerű ellenőrzésekre a forgalmazók, valamint a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is számíthatnak.