Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Több, mint félezer busz áll forgalomba a Volánbusznál

A következő hónapokban 503 új busz áll forgalomba a Volánbusz 32,9 milliárd forintos megrendeléséből – jelentette be a közlekedési vállalat.

A július első felében megkötött szerződések alapján a Kravtex Kft. 365 Credobus típusú buszt, az ITE BUS & Truck Kft. 88 Mercedest, a Volvo pedig 50 járművet szállít a Volánbusznak 2022 elejéig. Az új buszok túlnyomórészt az ország keleti és nyugati megyéiben közlekednek majd.

Csökken az átlagkor

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium  közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy az idei beszerzésekkel a Volánbusz flottájának átlagkora 11 évre csökken, és további javulást vetít előre, hogy idén 1600 busz vásárlására hirdetnek meg közbeszerzést. Mosóczi László hozzátette, hogy a 2018-ban kezdődött járműfiatalítási program eddig több mint ezer új, vagy újszerű busszal bővítette a Volánbusz több mint 6 ezer darabos flottáját, megállítva a járműpark elöregedését.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a közösségi közlekedés korszerűsítése jó úton halad, hiszen az év végéig megjelenik az egységes menetrendkínálat, menetrendkereső és jegyrendszer, ezt követően pedig a tarifaközösség is létrejöhet. A MÁV-Volán csoport ezzel régen várt fejlesztéseket valósít meg, és közben a fenntarthatósági szempontokat is érvényesíti, hiszen az 503 új jármű évi több tízezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a régiek – hangsúlyozta Homolya Róbert. 

150 Credo már a követekező hetekbe megkezdi a munkát

A Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a megrendelt Credobus járművekből 150 már a következő hetekben forgalomba áll az ország majdnem minden megyéjében. A Mercedes buszok az év végétől Fejér, Hajdú-Bihar, és Komárom-Esztergon megyében közlekedik. Az 50 Volvo busz novemberben érkezik. Az összes új jármű környezetbarát, fedélzetükön korszerű utastájékoztató és légkondicionáló működik – tette hozzá Pafféri Zoltán.

2022 közepéig a járműpark 40 százaléka kicserélődik, azzal a buszok átlagos kora 10 év alá csökken.