Novemberben a Magyar Református Szeretetszolgálat több akciót is elindított. Októberben 3000 szeretetdobozt is eljuttattak országszerte több iskolához, munkahelyre és gyülekezetekhez. A dobozokban tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket gyűjtenek. Ezzel 6000 nehéz sorsú családnak és idős embernek segítenek.

Hogyan tudsz segíteni?

Az akciót bárki támogathatja, akár otthonról is az 1358-as adományvonal felhívásával (minden hívás és SMS 500 forintot jelent) vagy az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül. Az akció november 30-ig tart.

Kívánságok a gyerekeknek, akik nem mernek nagyot álmodni

Ezenfelül a novemberi hónap folyamán 3000 rászoruló gyermek kívánságának ad hangot a szeretetszolgálat. Ezek a kívánságok olyan gyerekektől érkezte, akik szüleinek nem áll módjában őket megajándékozni. Ha segíteni szeretnél, akkor ezeket a kívánságokat megvásárolhatod és elküldheted a szeretetszolgálat valamelyik gyűjtőpontjára, vagy pénzzel járulhatsz hozzá az ügyhöz.

Ételt osztanak a rászorulóknak a fővárosban

Idén is elindították a korábban „cipősdoboz” néven ismert gyűjtőakciót, illetve a hajléktalanokról sem feledkeznek meg, november első hétvégéjén ugyanis 450 adag meleg ételt osztanak ki a rászorulók között Budapesten.

 

Kép: pixabay.com