Egyéni csúcsot futott a dombóvári lány

Bátor versenyzéssel kezdett, az élbollyal haladt, így szerencséjére kimaradt egy bukásból, ami az üldözőket érintette. Egy ideig vezette a mezőnyt, az utolsó két körre kezdett fáradni. Végül óriási egyéni csúcsot ért el, csaknem tíz másodpercet faragott eddigi legjobbjából, ezzel a harmadik futam hetedik helyén ért célba.

Éreztem, hogy jó formában vagyok, tíz másodperc az nagyon nagy javulás, kicsit engem is váratlanul ért. Bátor futást vállaltam, sokat vezettem is a versenyt, 1100 méternél az élre álltam, láttam, hogy ha szeretnék egyéni csúcsot vállalni, akkor ezt kell csinálnom. Szerintem még ennél is jobbat tudok”

– mondta Tóth Lili Anna a célba érkezést követően, aki egy elképesztően tudatos versenyzést mutatott be.

Egyéni csúcsa is kevés volt a döntőhöz

Tóth Lili Anna óriási egyéni csúcsa is kevés volt a döntőbe jutáshoz, de kitartása, akarata és sport iránti szeretete példa értékű minden más sportoló számára.

„Nagyon sok mindenkiért futottam ma, nem csak magamért, hanem az egész magyar távfutásért. Szeretnék példát mutatni a többieknek, hogy messzire el lehet jutni, még ennél is messzebbre, három év múlva akár a döntőbe is. Nagyon hálás vagyok az eddigi edzőimnek, októberben Berkovits Imrével elkezdtem egy új módszert, amiben nem sok ember hitt, mostantól nincs megállás”

– tekintett előre a fiatal tehetség.