Új helyen várják az Ukrajnából menekülteknek szánt adományokat Tamásiban.

Mint a legtöbb helyen, Tamásiban is lehetőség van adományokat leadni a menekültek számára. Ám a helyszín most megváltozott.

A Rákóczi utcában várják az adományokat

Az adományokat a továbbiakban a Rákóczi utca 1. szám alatt, a Tamási és Környéke Szociális Központnál lehet leadni. A szociális központ munkatársai munkanapokon, 7 óra 40 perctől 16 óráig fogadják az adományokat.

Továbbra is élelmiszerekre, takarókra és tisztálkodási szerekre van szükség 

Az adományozóktól főleg tartós élelmiszereket (liszt, cukor, tészta, rizs, konzerv, bébiétel) és tisztálkodási szereket (szappan, tusfürdő, fogkrém, WC-papír, pelenka), valamint takarót, ágyneműt és matracot várnak. Mint azt írták a város honlapján, a tamási lakosok nagylelkűségének köszönhetően már két alkalommal tudtak segíteni a háború sújtotta családokon, gyermekeken, időseken. A háború azonban sajnos nem ért véget, a segítségre továbbra is szükség van, ezért a gyűjtés folytatódik.