Tovább bővíti flottáját a Volánbusz.

A Volánbusz Zrt. közbeszerzést írt ki a napokban, amely szerint 543 járművet vásárolnának. Alapvető elvárás, hogy a pályázók a legkorszerűbb, Euro 6-os dízelmotorral szerelt járművet kínáljanak a cégnek. A buszokat fel kell szerelni korszerű elektronikus utas tájékoztatási eszközökkel és kamerarendszerrel, klímaberendezéssel, a fűtési rendszert pedig úgy kell kialakítani, hogy az előre programozható legyen, és a motortól függetlenül is működjön. A feltételek között szerepel az is, hogy a járművek jelentős többsége alkalmas legyen kerekesszékkel történő közlekedésre is. A pályázatokat január 31-ig várják a közlekedési cégnél.
A Volánbusz a 2018-ban indított és tavaly lezárt beszerzések során több, mint 1700 új járművet állított forgalomba. Az idei évben felgyorsítják a beszerzéseket, összesen ezernél is több busszal újítanák meg a flottájukat, amelynek átlagéletkora 2022 végére 8 évre csökkenne.