A kórház tett bejelentést az esetről. A szekszárdi kórházból február 10-én késő este bejelentés érkezett, hogy egy dunaszetgyörgyi lakos jelentkezett ellátásra, akit Szedresben az utcán az este folyamán egy légfegyverrel arcon lőttek. 

Beszélgetés közben érte a lövés

A sérült elmondta, hogy az egyik ház előtt beszélgetett az ismerőseivel a kisteherautója mellett, amikor az arca bal felén fájdalmat érzett, majd vérezni kezdett. 

Az orvosi ellátása során megállapították, hogy egy légpuska lövedék fúródott az arcába, melyet műtéti úton távolítottak el. 

A sérülés az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló. 

Az elkövető hamar rendőrkézre került

Az elkövetőt egy napon belül sikerült  azonosítani a szekszárdi rendőröknek. A lövöldöző egy, az utcában élő 31 éves szedresi férfi volt.  A lakhelyén tartott kutatás során lefoglaltak tőle egy légpuskát, valamint néhány hozzá tartozó lövedéket. Ezeket igazságügyi szakértő fogja majd megvizsgálni.Gyanúsítottként hallgatták ki, ennek során beismerő vallomást tett. 

Zavarta az utcán hangoskodó társaság, de nem szólt nekik. 

Elővette a légpuskáját, először saját udvaráról lőtt egyet, majd átment egyik szomszédja udvarára és onnan is lőtt egyet az autó felé. Nem gondolta, hogy az egyik lövés a sértettet találja el.  A lövedékek másoknak nem okoztak sérülést, az autó karosszériája viszont megrongálódott. Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányságon folytatják tovább a nyomozást.